Semmi értelme nem lesz ennek a posztnak, de legalább kiadhatom magamból az elégedetlenkedésemet, aminek szintén semmi értelme, hiszen míg világ a világ, a szituáció mindig adott és adott lesz. Néha megkérdezem magamtól, hogy bizonyos emberek miért szurkolnak valakinek? Szerintem szurkolni, támogatni egy sportolót tökjó dolog, vele együtt átélni az eredményeit, a gyÅ‘zelmeit, a vereségeit, mintha mi is részese lennénk. Eddig a pontig rendben is van, míg át nem váltunk “egészségtelen szurkolásba”, mint antidrukkerkedés illetve a világ rózsaszín szemüvegen át látása, amibe beletartozik az “okoskodom-holott-nem-értek-hozzá” hozzáállás is.

Massa szurkolóként hihetetlenül idegesít, igen, idegesít, hogy minden verseny után azt kell hallgatnom a többi szurkolótól, hogy jaj, Massa így volt ügyes meg úgy volt ügyes, mikor nem csinált semmit. Belga futam után is: “Massa megmutatta, mekkora esÅ‘menÅ‘. Massa mindig tökéletesen megy esÅ‘ben.” Már bocsi, de Massa egyáltalán nem esÅ‘menÅ‘, és baromira nem megy tökéletesen esÅ‘ben. Nem megy rosszul, de jól sem, hanem óvatosan, hogy be tudja fejezni a futamot, ennyi. “Massa megverte Alonsot, deügyes!” Azta mekkora dicsÅ‘ség, “megverte” Alonsot, akibe belementek, és egyszer többször járt a boxban, mert elrontották a gumicseréjét, ettÅ‘l aztán marhaügyes, és nagyon meg kell dicsérni, de tényleg.

Aztán ott vannak a Vettel szurkolók, akik szerint mindenki más hibás volt abban, hogy Vettel már megint kivert valakit, csak maga Vettel nem. Ha az én kedvencem csinálna sorozatosan ilyeneket, szégyellném magam, nem nekiállnék a nyilvánvaló tényekkel szemben hisztizni, hogy ez nem is igaz. Az a baj, hogy sajnos az emberek 80%-a ilyen, és ezeknek még érvekkel sem lehet felnyitni a szemét vagy valami.

Belinkelem ide a beszámolómat, ha még nem olvasta volna valaki. Negatív kritikák kíméljenek, tavaly a kórház után elegendő volt már a kioktatás, amit kaptam, miszerint én valami felsőbbrendű lényeknek látom a Forma-1-es pilótákat, és a vele kapcsolatban álló személyeket.

Éppenséggel már nagyon ráfért az oldalra az új külső, az a fekete már elég nyomasztólag hatott, így most olyat készítettem, ami a nyarat tükrözi. Bár már augusztus közepe van, és hamarosan véget ér, már előre rettegek a téltől, a hidegtől, a sötéttől és a sulitól is. A legnehezebb a tökéletes kép kiválasztása volt, főleg, hogy a tökéleteset meg sem találtam, lelki szemeim előtt lebegett a búzamező, meg a kék ég, és bár ez nem egészen olyan, de hasonlít rá.

Dominik bízott meg azzal a feladattal, hogy írjak egy kis ajánlót, milyen könyveket érdemes szerintem elolvasni. A kezdeményezés tökjó, a problémát csak az okozza, hogy annyi könyvet olvastam az elmúlt években, hogy teljesen összefolynak, és már csak arra emlékszem, hogy tetszett, de már nem nagyon tudom, miért. Szóval nem kell meglepÅ‘dni, ha esetleg aktuálisabb könyvek vannak ezen a listán, nem Top 10-es, csak ami éppen eszembe jutott. Olvasok én mindenfélét, mert olvasni jó. Bárcsak lenne az embernek kapacitása arra, hogy gyorsabban tudjon… hiszen annyi kitűnÅ‘ könyv íródik nap, mint nap. És persze vagyok olyan hülye, hogy ha nekiállok olvasni, nem bírom letenni a könyvet, míg be nem fejeztem, ezért van az, hogy mostanában ritkán olvasok.

A feladat:
Tíz könyvet kell írni, amiket már olvastam, és ajánlanám a többieknek. Majd meg kell nevezni öt bloggert, akiknek kíváncsi vagyok a véleményére. Az elérhetősüket linkelni kell a posztban, majd üzenetet kell hagyni a blogjukban.

1. Dan Brown: A Da Vinci kód
Oda meg vissza voltam ettől a könyvtől, olyan WTF pillanatokat tartogatott, hogy csak lestem. És úgyis nagyon érdekes volt a tények felsorakoztatása, hogy nem érdekelnek ezek a dolgok. Érdemes elolvasni, tervezem már egy ideje megint.

2. Christopher Paolini: Az Örökség tetralógia
Lehet, hogy nem mérföldkő a fantasyk történetében, de nekem első ismerkedésem a témában, és lenyűgözött. Első olvasásra nagyon bejött a régies fogalmazás, másodszorra kissé zavaró volt az eltúlzóan részletes tájleírás, és a rövid mondatok, de a történetet imádom. Mondjuk a Brisingr még mindig visszavan.

3. Leslie L. Lawrence: A karvaly árnyékában
Érdekes fogalmazásmódja van LÅ‘rinc L. Lászlónak, bár nem mostanában olvastam tÅ‘le könyvet. Arra emlékszem, hogy ez az egyik kedvencem, de már nem nagyon emlékszem mirÅ‘l szólt…

4. Maggie Stiefvater: Shiver
Szeretem ezt a könyvet, de nem tudom miért, mert annyira a sztori nem nyűgözött le. De a vérfarkasokat szeretjük, és van egy kellemes hangulata, tetszik a fogalmazásmód, kis romantikus, szerelmes. Pirospont a két szemszögért.

5. Jackie Collins: Amerikai sztár
Már kétszer olvastam (vagy háromszor?) Nem is tudom mit eszek rajta, arról szól, hogy két szerelmes tinédzser elszakad egymástól, mindketten megvalósítják az amerikai álmot, csak éppen egymásra nem találnak… tele Jackie Collins könyveiben oly megszokott vulgáris szavakkal.

6. Robin Cook: Szöktetés
Avagy újraértelmezése a repülÅ‘ csészealjaknak és az “ufóknak”, jó kis sci-fi, csak voltam olyan hülye, hogy elÅ‘re elolvastam a végét.

7. Harry Potter könyvek
Létezik olyan, aki még nem olvasta? Bár kissé gyerekesnek tartom őket, de megvan a maga bájuk, nagyon-nagy élmény volt, mikor először olvastam a köteteket, és a legjobb benne, hogy bármikor újra elő lehet venni. Nekem a Bölcsek köve, A tűz serlege és A félvér herceg tetszett a legjobban, a Halál ereklyéi viszont kifejezetten pocsék volt.

8. Michael Jackson: Holdséta
Ez a rajongóknak szól, vagy azoknak, akik meg szeretnék ismerni az énekest, a kedvenc MJ korszakommal a Bad-del bezárólag (hiszen 1988-ban jelent meg a könyv).

9. Twilight Saga
Amit már mindenki olvasott, aki akarta, aki meg nem, az már nem is fogja. Megoszlanak a vélemények Stephenie Meyer könyvsorozatáról, én a New Moonnal bezárólag szeretem, de a nagy hype miatt már kevésbé, mint régebben.

10. Stephen King: A Holtsáv
De írhattam volna akármelyik művét is, a stílus a lényeg, régebben sokat olvastam tőle, de ez mára kicsit sok(k) lett. A megfelelő hatás elérése érdekében ajánlott este belekezdeni.

+1. A. A. Milne: Micimackó
Kicsit meglepő talán a Micimackó, de még így felnőtt fejjel is imádom, ha 50-szer nem olvastam már, akkor egyszer sem. Olyan kacifántos Micimackó gondolkodással van tele, amin csak somolyogni lehet, de nagyon.

Ahogy elnéztem mások miket ajánlanak, ahhoz képest az én listám elég műveletlennek tűnik, mondjuk úgy. Én is ajánlhattam volna akár Anyegint vagy az Arany embert, mert azok is tetszettek, de csak muszájból olvastam, nem azért, mert akartam. Az ilyen komolyabb irodalmi művek nem az én műfajom, ez van.

Akiknek kíváncsi vagyok a listájára:
Juice
Vivien
Nixi
és smileyboy, ha kész lesz a blogja. Ez csak 4, de mindegy.

9 év elkeseredett vágyakozás után végre kijelenthetem, hogy valóra válik az egyik legnagyobb álmom, kijuthatok a Magyar nagydíjra. Persze nem én lennék, ha a gyomromban megbújó izgatottság ellenére sem lenne egy leheletnyi bűntudatom, mikor sokkal fontosabb dolgokra kéne a pénz, mint erre, és igazából csak önző vagyok, hogy magamra gondolok, és például nem a 30 ezer ft-os elszámoló villanyszámlára, amit még mindig nem tudtunk kifizetni. De ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy ez a pénz úgysem erre lett volna költve, hanem max. kajára, de a kellemetlen érzés azonban továbbra is megmarad.

És ha ez az egyetlen lehetőségem adódik az elkövetkező években? Akkor nem tudnám magamnak megbocsátani, hogy elszalasztottam, amikor minden adott volt. És már nagyon elegem van abból, hogy hónapok óta itthon rohadok, most már azon a szinten tartunk, hogy havonta kétszer járunk a városba kaját venni, itthon nem lehet elmenni sehova, max a parkba sétálni, ami marhanagy élmény, biztos nem szoktam hozzá az elmúlt 16 évben. Ennyi már nekem is jár egyszer az életben. Úgyhogy közöltem itthon, hogy nem érdekel, én akkor is el fogok menni, ha tetszik, ha nem, hadd költsem már magamra egyszer a kevés pénzemet, és hadd legyen már valami jó élményem is ebben a szánalomtengerben.

Egyébként 20 ezer Ft sem lessz az összköltség, ha fizetni kell a szállásért, akkor max. 25 ezer, ebben benne van az utazás is, a BKV/HÉV bérlet, meg persze a jegy ára. Csütörtök reggel indulok, aztán kora délután megyünk a boxlátogatásra Szonjával, akit már 3 éve ismerek, de személyesen még sosem találkoztunk. Ettől is parázok kissé, bár ez sem túl meglepő, valahogy szeretem beképzelni magamnak, hogy az emberek biztosan csalódnak majd bennem, pedig nem is tudom, hogy miért kéne így lennie. Gondolom ez az antiszociális kapcsolataimból ered, valahogy az emberek nem szeretnek velem barátkozni, talán messziről ordít rólam, hogy más vagyok. Remélem, hogy a kezdeti szorongásom alábbhagy, aztán kibontakozik magától a jó hangulat, mint legutóbb is történt, mikor netes baráttal találtam magam szemtől-szemben.

Ide új layout várható, már fel akartam tenni, de aztán összejöttek a dolgaim indulás előtt (igen, új layoutot meg meglepit kellett készíteni arra az időre, míg elmegyek ), és 1 napom van, de még el kell mennem a fényképezőért, és összecuccolni, meg ki kéne találnom, hogy mit fogok enni-inni, ami nagyon kevés pénzből megoldható. Ja és nézzetek a tévében, ahol úgysem mutatnak, a célegyenes ráfordítónál leszünk. Már alig várom!! És szurkoljatok, hogy találkozzam vele!

Becca Fitzpatrick könyve jó példa arra, amikor tovább olvasol valamit csak azért, mert nem tudod hova fogsz kilyukadni, de mire elértél az utolsó laphoz, azt kívánod, bárcsak nem pazaroltad volna fölöslegesen a szabad óráid.
A prológusban az orrunk előtt van elhúzva a mézesmadzag: bukott angyalok, eskütétel? Kecsegtetően hangzik.
Kár, hogy utána előreugrunk pár száz évet a sztoriban, ahol főhősnőnk egy tinilány, akinek új padtársa lesz biosz órán. (Oké, most ez komolyan vicc, hogy minden 2. könyvben biológia órán kell találkozni?) Természetesen a korai ellenszenvet hamar felváltja az ismeretlennel szembeni vergődés vágyakozás, bár az olvasó képtelen megérteni, hogy miért. Aztán eltelik 10 oldal, majd megint 10, és újabb 10, aztán azt vettem észre, hogy már a könyv felénél járok, és még mindig nem történt semmi érdemleges, azonkívül, hogy főhősnőnket újra és újra megtámadják, de ő sem tudja, hogy nem csak képzelte-e, mi meg azt nem tudjuk, hogy a cselekmény miben köthető a prológusban írtakhoz.
Olyan ez, mint egy rossz krimi, adott 5 lehetséges elkövetÅ‘, és csak a kevésbé tehetséges olvasók nem tudják betippelni a “nem az, akinek mutatja magát” személyeket, vagy a bukott angyalt. A megoldás felvázolása pedig nevetségesen egyszerű, azért kellett elolvasni sok-sok-sok oldalt teljes tudatlanságban, semmit kötve a még nagyobb semmihez, hogy a végén egy ember fedje fel elÅ‘ttünk, mi miért történt. És ahogy az már lenni szokás, cselekvés elÅ‘tt elÅ‘ször jártatni kell a szánkat, ami a másik félnek megmenekülési idÅ‘t jelent. Sosem jött be ez a klisé, de nagyon nem.
És akkor a legfontosabb, a láv. Ez is vicc kategória. Szerintem a csaj inkább a kamaszkori hormonproblémáival küszködik, mintsem igazából szerelmes, és, hogy a fiú mi alapján és miért és mikor esett bele a lányba… örök rejtély. Bár már megszokhatnám, vagy nagyon velem van a baj, hogy nem így képzelem.
Már az előbb leírtakkal is eléggé lehúztam a könyvet, de még visszavan a legnagyobb szálka, a logikátlanság. Néha olyan dolgok történnek, amik nem kerülnek megmagyarázásra, és ez nagyon bosszantó tud lenni. (smileyboy is elolvasta a könyvet, megkérdeztem tőle, hogy mit gondol, és fogalma sem volt ugyanarról a dologról, mint nekem.)
Oké, ez a könyv nem nekem való. Nem is tudom, miért próbálkozom ezekkel a direkt tiniknek szánt könyvekkel, lévén, hogy nem vagyok az, bár ez 5 évvel ezelőtt sem lett volna elég. Mondjuk lehetett volna olyan, mint a Twilight, ott a gyengécske sztorival is sikerült megvenni kilóra a megfelelő fogalmazást használva. De ezt inkább az Evermorehoz és az Evernighthoz tudnám hasonlítani.
Mindenesetre lesz folytatás, talán belelesek egyszer, de sok esélyt nem adok neki. Tanulva ebből az esetből, következő választottam egy komolyabb könyv lesz.
És a végére egy fontos dolog, ami a könyvhöz nem köthető csak a fordítóhoz: belőtte magát, mikor a Patch nevet képes volt magyarra fordítani? Nem hangzik ám kicsit sem idiótán, főleg az angol vezetéknévvel együtt. Ráadásul semmi fontos dolog nem követeli meg a változtatás szükségességét, értelmesebb lett volna inkább lábjegyzetben jelölni, mikor a jelentése került szóba. Patch Adams is netán Folt Adams lett?

A régi szép időkben, 2-3 éve olyanokat tudtunk ökörködni msnen, hogy a mai napig szívesen gondolok vissza rá. Sokat segítettek ezek a pillanatok, mikor a kollégiumban rohadtam a nemnormális szobatársaimmal. A minap szóba kerültek ezek, így most hoztam párat, amin jó nagyot röhögtem, mikor újra olvastam.

Ez nem tudom milyen kontextusban volt, de így vicces!
21:36) Szonja.: ha van sok szám akkor vhogy nem tudom beállítani, h az összes félkövér legyen?)
(21:36) Rileey: szááám?
(21:36)Rileey: mi? (21:38)
Szonja.: háth, h 1, 2, 3,4,5 tudod számok:D

Előzmény: olyan cikkek jelentek meg, hogy Hamilton befizet egy űrutazásra. 2007 2. felétől nem kedveltem Hamit, mert túl nagyképű lett, 2008-ban még nyilván ez az állapot uralkodott.
(21:48) Rileey: óó, hamike mégse megy az űrbe.. Kár
(21:48) Dóri: milesz most így vele?!
(21:48) Dóri: talán túléli
(21:48) Rileey: vele mi lesz?? velünk mi lesz, ha marad
(21:49) Dóri: igaz
(21:49) Dóri: báárcsak menne és kint maradna
(21:49) Szonja.^^: és így keringene a föld körül, mint az űrszemét

(21:51) Rileey: ááááááááááááh
(21:51) Rileey: sato szaporítja magát xD
(21:51) Dóri: miaz?:D
(21:53) Dóri: mivaaaaaaan?XD
(21:53) Szonja.: jah, szült:D
(21:53) Dóri: mi????:|
(21:53) Dóri: gyereke van?:-O
(21:54) Rileey: kettő is xD most született a 2.
(21:54) Rileey: hát a sato
(21:55) Rileey: az nem hiszem, h szült. xD

Vagy 3 hónapja kezdtem el olvasni Az időutazó felesége c. könyvet, aminek kisebb-nagyobb megszakításokkal nemrég értem a végére. Nem tudott annyira lekötni, hogy faljam a sorokat, de ez közel sem azt jelenti, hogy nem volt jó, sőt!
Leginkább a Benjamin Button különös életéhez tudnám hasonlítani. Ahogy ott is, ebben a könyvben is két olyan ember életének alakulását követhetjük nyomon, akik a nem mindennapi körülmények ellenére is kitartanak a szerelmük mellett, és megpróbálnak normális életet élni, már amennyire ez lehetséges.
A csavart nem nehéz kitalálni, itt az idÅ‘ áll kettejük közé, az idÅ‘ alakítja a dolgokat, és az idÅ‘nek köszönhetik, hogy elÅ‘ször az egyik talál rá a másikra, aztán fordítva. Claire gyerekkorától kezdve ismeri azt a Henryt, aki a jövÅ‘ben a férje. Viszont a jelen Henryje még semmit sem tud ClairerÅ‘l, amikor elÅ‘ször találkoznak, mert a jövÅ‘beli énje látogatta meg Clairet a múltban. Ami az egyiküknek a múlt, az a másikuknak még a jövÅ‘…
Címszavakban szól az első találkozásról, a második első találkozásról, a házasságról, a gyerekvállalás nehézségeiről, a végről. Mert mindennek van kezdete és befejezése. Olyan mindennapi problémákat vet fel a könyv, amik a valós életben is előfordulnak, vulgáris szavak használatával kellőképpen hitelessé téve.
A vége felé épp azon gondolkoztam, hogy nem voltak benne WTF pillanatok sem, amikor történt egy olyan dolog, ami miatt leesett az állam, és néztem ki a fejemből, hogy most ez komoly? Ezután viszont kicsit ellaposodott a vége felé, érződött, hogy rendes lezárás nem lehetséges, csak valahogy abba kell hagyni.
Ez a könyv nem az a könyv, ami olvastatja magát úgy, hogy letenni sem bírod, míg ki nem végzed 2 nap alatt, de a variálás az idővel mindenképpen érdekessé teszi. Imádom ezt a műfajt, bármi jöhet a témában, az biztos, hogy az elfogadható mennyiségű logikátlanság ellenére is tetszeni fog, legyen az könyv, film vagy sorozat. Szeretek az ilyesmin gondolkodni.

Látta valaki filmben? Remélem meg tudom nézni egyszer. Most viszont következzen néhány film, amiben az idÅ‘ az úr: Vissza a jövÅ‘be, Ház a tónál, A felejtés bére, Pillangóhatás. Más most nagyon nem jut eszembe… valaki, mit lenne érdemes megnézni a témában?

Ma két éve, hogy elment. Még csak el sem búcsúzhattam tőle, de talán jobb is így, nem bírtam volna elviselni. Máig nem tudom felidézni, hogy mit csináltam azokban a napokban.

Végre elmentek. Szerencsésen alakultak a dolgok, ugyanis unokahúgomnak castingra kell mennie, ezért korábban hazamentek, mint eredetileg tervezve volt (bár konkrétumot nem tudok, de tuti 1,5-2 hét lett volna a minimum), és akkor már a kicsi is elkezdett nyivákolni, hogy haza akar menni. Hát menjen. Végülis majd legközelebb csak azt fogjuk hallgatni a drágalátos apukájától, hogy itt kapott ételmérgezést vagy valami ilyesmi. Most is elÅ‘adta, hogy itt lett tetves, azelÅ‘tt meg gilisztás stb. Színvonal megvan. Az már nem számít, hogy a gyereke 9 évesen nem tud mosakodni, a másik meg hét 1-essel bukott meg fizikából, mindketten szarnak bele telibe. Szerintem pótvizsgán sem fog átmenni, ennyire érdekli. Az viszont számít, hogy nem bír kimenni úgy az utcára, hogy vastagon ki ne legyen húzva 13 évesen a szeme (ez is csak arra az idÅ‘tartamra muszáj, míg itt beszáll a kocsiba, otthon meg kiszáll a kocsiból…)

Sok minden nem történt. Egész nap ment az ágyban döglés, 13 éves gyereknek úgy kell kiszolgálni a kaját, még megteríteni vagy valamit csinálni sem megy már. Két éve meg elmosogatott és feltakarított magától, míg nem voltunk itthon… azóta nagyot fordult a világ. A szobám meg olyan, mint a trágyadomb.

Akadt 1-2 vicces pillanat azért, például amikor a kicsi elÅ‘adta, mikor Forma-1-et néztem, hogy “Jéé, vasárnap is van Forma-1, mert én csak szombaton szoktam nézni, ha van rá idÅ‘m.” Vagy “Az ötös tanulók gengszterek”, stréberek helyett. Vagy a H2O-ban azt mondták a Cleonak, hogy cigánykerekezzen, mert miniszoknyában volt, csak annyit értett, hogy cigány, és erre elkezdi “dehát a Cleo nem is cigány”

Megint kezdődik a Twilight-hisztéria az Eclipseszel. Kvázi akkor már nem is vagy ember, ha nem az éjféli bemutatóra mész legelsőként, és persze a film most is überkirály volt. Azt hiszem most jutottam el arra a pontra, amikor ez nekem már sok(k), és elegem lett az egészből. A filmet sem fogom moziban látni, majd talán 1-2 év múlva megnézem letöltve. Az a legszánalmasabb, amikor felnőtt emberek nyilvánítanak ki olyan dolgokat ezzel kapcsolatban, hogy csak nézek. És még anno az én kórházi látogatásomba kötöttek bele, mikor elmentem, hogy az éppen haldokló number 1 kedvencemet támogassam a jelenlétemmel. Valahogy olyan ez, mint mikor Kimi  (akit egyébként kedvelek) kezdett ellenszenvessé válni az idióta elfogult rajongói miatt, holott � aztán nem tehetett róla. Most meg ezek az idióta fanok azért szurkolnak Vettelnek, mert jóban volt Kimivel. Ez szerintem nagyon gáz. Kb. mint mikor gimis korunkban az osztálytársamnak azért volt a bobtail a kedvenc kutyája, mert a kedvenc színészének az volt.

Talán nekiállok befejezni végre a könyvet, már csak 40 oldal van vissza. Aztán lesz róla kritika minden bizonnyal.

És wordpress. Mert meg akartam tanulni a használatát, és meg is könnyíti a dolgokat, például nem kell mindig ftp-znem, ha valamin változtatni akarok. Utálok ftp-zni. Bár jól meg is szenvedtem vele, mert próbaképpen feltöltöttem egy másik szerverre, ahol először az ékezetek nem akartak működni/angol nyelvű maradt, aztán rájöttem, hogy azért, mert a TC-m mindent kisbetűsen tölt fel. Aztán a layout csúszkált össze-vissza. Rendes weboldalként simán betöltődik,  wordpressben a legapróbb nem odaillő kód is elcsúszást okoz.

Aztán a másodszori telepítés sem ide, sem egy harmadik szerverre nem sikerült, hibaüzenetet írt ki a telepítésnél, utánanéztem mi lehet, nem kellett mást csinálnom, letölteni egy újabb notepad++-t, és átváltani a kódolást. Jézusom, de most is valami syntax errort ír ki alul, de nem érdekel, amíg nem zavar!

Ma van MJ halálának 1. évfordulója. Mintha tegnap történt volna. Azóta gazdagabb lettem pár cd-vel, dvd-vel, és könyvvel is, de közel sem annyival, mint szerettem volna. Talán majd egyszer, ha nyerek a lottón. Mondjuk fene se tudja miért, de a BAD koncertdvd-t még mindig nem néztem meg, pedig az a legjobb, és jó drága is volt… Majd valamikor szánok rá idÅ‘t, ma akartam az évfordulón, de aztán közbe jött más.

Unokahúgom itt van már vagy két napja, holnap meg jön a másik is. Csak a szokásos, hisz minden nyáron így megy ez. Főleg most jelen körülmények között kellemes dolog, mikor magunkat is alig tudjuk fenntartani, nem hogy őket. Talán szeretnem kéne, hogy itt vannak, de nem így van az az igazság. Jobb egyedül lenni, azt csinálni, amit én akarok. Hisz beszélgetni jóformán úgysem tudunk, mert nincs miről, a nagyobbik nem beszél az extravagány életéről (mellesleg szőke lett, és úgy néz ki/viselkedik, mint egy plázap*csa, pedig olyan jófej volt gyerekkorában), a kicsivel meg amúgy sem lehet sok mindenről beszélgetni. És akkor pluszba telefingja a szobámat. Ma reggel is arra ébredtem, hogy álmában nagyokat pukizik. Gázálarc nem ártana.

F1-re jegyem még mindig nincs, de az árát eltettem, csak a kiszállítási díjra nem futja jelenleg, pedig az csekélység. Amikor anyám megtudta, volt is nagy cirkusz belőle, nem részletezem, hogy mi történt, el akarom felejteni. Pedig említettem neki a dolgot, de azt hitte viccelődök. Tudom, hogy szar a helyet mostanában, de ha igazán szeretne, tudná, hogy ez mennyire fontos nekem, és, hogy mostanában talán ez az egyetlen lehetőség, hogy kijussak. Ja és kettőnk közül én tudok rohadt költségvetést elkészíteni előre eltervezve, hogy mit veszünk a hónapban, most is megcsináltam, nem tehetek róla, hogy eszetlenül elveri a pénzt, utána meg sír, hogy nincs, mintha attól újra teremne vagy valami. De azért lemondani arról, hogy ne igyon meg 2-3 3in1 kávét naponta, az nehéz. Mondjuk ha csak 1-et inna, már mennyi pénz maradna, stb. stb.

Május végén egyébként néztem melót, de aztán jó nagy kicseszés volt, elvileg munkaidÅ‘ volt, de nem találtam ott senkit, pedig kétszer is visszamentem, mire legközelebb néztem, addigra már nem volt meló. Egyébként gépelés lett volna, vagy otthon végezhetÅ‘ adminisztrációs munka. Utóbbi lett volna a jobb, mert momentán városba menni is sokba kerül. Most van egy terv némi pénzkeresésre, hát… jó lenne, ha összejönne. Vagy csak túl sokat képzelek magamról, az is lehet.